Dátum: 2025 szeptember 13. (szombat) | Kornél
Tisztelt Szülők! Az UTE elnöksége 2016. március 3-án, csütörtökön 18.00-ás kezdettel rendkívüli, központi szülői értekezletet tart
"Felnőtt csapatokat választunk edzőpartnereknek, mert ebben a korosztályban már fel kell tudni venni a versenyt velük is. Az edzőpartnereink Nógrádi, Fehér és Heves megyei csapatok voltak, és a budapesti, illetve pest-megyei bajnokságban játszó csapatokkal mérkőztünk meg."- Értékelt Cseh András edző.
Felkészülésünket január első hetében kezdtük meg. A központba a támadások gyakorlását helyeztük
„Sok szép támadást vezettünk az ellenfél kapuja felé, amiből több gólhelyzetet sikerült kialakítanunk. Ezúttal 10 gólt is szereztünk - amihez gratulálok a srácoknak!" - mondta Blaumann János.
"A döntőbe jutásért a Budapest Honvéd csapatával álltunk ki, ahol szervezett játékunkon nem találtak fogást a játszma alatt…" - értékelte a tornát Körtvélyesi István edző.
U12-től U19-es korosztályokig a felkészülő mérkőzéseik időpontjai
Gál Csaba az UTE Labdarúgó Akadémia scouting hálózatának vezetője, és az U14-es korosztály edzője. Vele beszélgettünk arról, hogy ki lehet a jó edző, ő személy szerint milyen edzői elvet követ, hogyan találjuk meg a jó játékost, és mi motiválja leginkább edzői pályafutása alatt.