Dátum: 2025 szeptember 9. (kedd) | Ádám
A hét első napjaiban Telkiben vett részt összetartáson a Bene Ferenc vezette U18-as válogatott.A háromnapos program végén az együttes a Ferencváros NB II-ben szereplő második csapatával játszott felkészülési mérkőzést.A mérkőzésen a Ferencváros kétgólos előnyre tett szert, de az U18-as válogatott jól hajrázott, a 85. percben Karacs Péter büntetőjével szépített, majd a 89. percben Szilvási Péter fejelt a hálóba egy szöglet után, beállítva a 2-2-es végeredményt.
Szeptember 12-én, hétfőn a Magyar Labdarúgó Szövetség szakmai programjának irányítói tartottak szezonindító értekezletet a Bozsik-programról.A megbeszélésen a Bozsik-program területi megvalósításában segédkező felelősök (megyei szakmai igazgatók, alközpontvezetők, körzetvezetők) kaptak eligazítást a Nyilasi Tibor vezette sportigazgatóság irányítóitól a szakmai- és operatív téren elvégzendő feladatokról.
A Róth Antal vezette U20-as válogatott három gólt lőtt és csak egyet kapott a szerbek elleni mérkőzésen.U20-as válogatottunk Kecskeméten játszotta le első mérkőzését az egykori Alpok-Adria Kupa utódjaként elindított Regionális Bajnokságban.
A Mainzban játszó Stieber Zoltánt először hívta meg a nemzeti csapat keretébe Egervári Sándor szövetségi kapitány.Édesapja segítségével bemutatjuk, hogy a sárvári fiatalember útja miként vezetett Újpesten keresztül a magyar válogatottba.
Koradélutántól egészen villanyoltásig folynak az edzések a Megyeri úton.Hétfőnként,mikor a délutáni tréningek befejeződnek és a nap lemenőben van,különös hangulat lesz úrrá a pályán.Az utánpótláscsapatok edzői átöltöznek és lila-fehér mezben benépesítik a fölső füves edzőpályát.Megérkeznek az idős bácsik,a "nagy öregek",kívülről fújva a pályán lévők történeteit.Elfoglalják a padokat,a magas nyárfák alatt pihennek meg.Jókedv,régi sztorik,nevetések töltik be a pálya szélét.Sorban jönnek az edzéseket befejező gyerekek,szüleikkel együtt nézik meg az edzőik játékát:Öregfiúk meccs van készülőben....
Idén kissé átalakulva ismét megrendezik a korábban Alpok-Adria Kupa néven ismert rangos nemzetközi tornát az U20-as válogatottak részére.Az Alpok-Adria Kupa korábban azt a célt szolgálta, hogy az U19-es válogatottakból kiöregedő, de az U21-es korosztályos csapathoz még fiatal labdarúgók se maradjanak egy évig nemzetközi megmérettetés nélkül, és az átmeneti évben is játszhassanak válogatott meccseket.