Dátum: 2025 szeptember 10. (szerda) | Nikolett, Hunor
A mai napon az UTE 2000-es születésű fiataljai egy tornán vettek résztDunabogdányban. A rendezvényen nyolc csapat szerepelt,a mieinkTörőcsik Péter és Kőszegi Kristóf büntető rúgásaival kerültek a döntőbe.Itt remek játékkal a második helyet sikerült megszerezni és ezzel ezüstéremmel térhettek haza a fiatalok! Gratulálunk,hajrá lilák!!!
Trakperger Árpád szakosztályvezető elmondta a megnyitó beszédében: -"Örülünk hogy ennyi ügyes sportoló labdarúgónkat tudjuk megjutalmazni. Az edzők szavazatai alapján történt a srácok kiválasztása. Boldogok legyetek, hogy ilyen PATINÁNS ,nagy múltú, 126 éves sportegyesületben sportolhattok. Az UTE mint sportegyesület 43 fő Olimpiai bajnokot nevelt ki az országnak. Ilyenek voltak Bene Ferenc, Nagy László, Fazekas László, Dunai Antal. Remélhetőleg -és bízunk benne hogy- belőletek akik itt vagytok most az edzők sorfalai között Ti is egyszer a nagycsapatban, válogatottban és az olimpián is részt vesztek és bajnokok lesztek. Az UTE büszke rátok , az edzők szintén büszkék lehetnek Rátok! Gratulálok, minden itt lévő sportolónknak! A díjazott játékosokhoz lépj tovább!
A UTE U8-as 2004-es születésű lila és fehér csapata 2011. december 4-én Székesfehérváron a Főnix Gold FC szervezésében a Gombócleső utcában egy rendkívül jó hangulatú és jó szervezett műfüves teremtornán vehetett részt. A jó hangulatot a kitűnő szervezés mellett természetesen csapataink remek szereplése és a zajos, de sportszerű közönség teremtette meg.Mizák József riportja az Utelabdarúgás.hu oldalán.További fotókért kattints az U8 galériájára!
A neves olasz club nevéhez nem kisebb legendák fűződnek,mint Baresi,Zanetti,Mourinho,Figo...a teljesség igénye nélkül.Az UTE és a nagy múltú olasz egyesület kapcsolata nem új keletű.Hosszú évek óta baráti kapcsolatot ápol a két club és a szakemberek rendszeresen meglátogatják a Megyeri utat,hogy figyelemmel kísérjék az UTE munkáját,valamint a kiemelkedő tehetségeket.Az F.C.Internazionale Milano képviseletében Giuseppe Giavardi Úr az utánpótlásért felel valamint a játékosmegfigyelők igazgatója,Albrigi Simone Úr pedig FIFA manager.Trakperger Árpád szakosztályvezető az Utelabdarúgás.hu-nak nyilatkozott a két szakemberrel és Szabó György szakmai vezetővel folytatott tárgyalásáról valamint a két club gyümölcsöző együttműködéséről és a tehetségek közös gondozásának távlati terveiről.
Riportunkban egy olyan csöndben a háttérben dolgozó,ám hatalmas segítséget nyújtó szakembert mutatnék be,akihez nem egyszer fordultam már,ha problémám akadt... Ízig-vérig sportemberről van szó,aki a családjának él és aki mindhárom gyermekét a mozgás szeretetére neveli,két fia pedig ráadásulaz UTE focicsapatait erősíti.Személyében olyan mindenre elszánt,lehetetlent nem ismerő,a játékosokért bármire kész jótevőt ismerhettünk meg,akinek köszönhetjük többek között az NBI-es mérkőzések bekísérésekor közvetített kis játékosaink boldog arckifejezéseit,a lelátón szurkoló játékosaink önfeledt örömét,főleg,mikor otthon a televízióban látják magukat felvételről,de akár említhetném azt a számtalan videóanyagból készített gyönyörű klipet,melyeken az UTE labdarúgói szerepelnek és amiket a videómegosztó portálokon ezrek néznek.Neki köszönhetjük,hogy a Sport1 Zuhanyhíradó c. műsorában is szerepeltünk.Az Utelabdarúgás.hu Sartoris Gáborral készített interjút.