Dátum: 2025 szeptember 12. (péntek) | Mária
Vár ránk a veretlen kecskemétiek csapata a bajnokság 14. fordulójában. Bár a dobogót meghódítva indul neki U16-os együttesünk az erőpróbának, hogy legyőzzék a hibátlan listavezetőt,
de tudják: “- szombaton ez lesz a rangadónk, és egyben a legfontosabb meccsünk ebben az őszi szezonban” - mondta a heti felkészülés után Barbara Illés játékosunk.
"Nem volt kiemelkedő játék a mai - értékelt a vezetőedző a nyíregyházi derbi után. “Átlagos teljesítményt nyújtottunk, ami a bajnokság ezen időszakában néha előfordul. Ennek ellenére sima hazainak mondhatjuk a találkozót, hiszen három gólt is rúgtak a mieink, míg a vendégcsapat egyet sem."
A sikeres támadásokat Kulánda Máté foglalta össze: “- Molnár Emánuel indult be, akinek területbe passzolták a labdát, és ő magabiztosan belőtte a kapuba. A második kapura-lövésünket Mihalik János kísérelte meg, ami kapufát talált, és a lepattanót a labdára érkező Balázs Simon a hosszúba pörgette. A harmadiknál szintén Simon közreműködésével, aki elvitte a szélén a labdát, majd a tizenhatosnál bepasszolta Illésnek és az ő lövése hálót rengetett.”
A mérkőzés irama és lendülete nem, de “az eredmény miatt dicséretre méltó, hogy a csapat így is magabiztosan gyűjtötte be a 3 pontot!"- méltatta a csapatát az edzőjük, Szél József.
Atlétikai stadion, 2016. 11. 19. UTE - Nyíregyháza Bozsik Akadémia: 3-0.
Kezdő: Kertész D., Nemes B., Téglás B., Balázs S., Járvás Z., Kulánda M., Miknyóczki B., Molnár E., Kasza B., Pigler B., Barbara I.
Csere: Mihalik J., Baczó P., Török N., Krizsán M., Nagyistván B.
Kispad: Szél József vezetőedző
Góllövők: Molnár Emánuel 37’, Barbara Illés 69’, Balázs S., 82’
UTE Labdarúgó Akadémia