Dátum: 2025 szeptember 14. (vasárnap) | Szeréna

hírek

Van itt küzdőszellem!

Szezonok szakosztály 2015-10-21 Megtekintések száma: 2354

Van itt küzdőszellem!


Még ha hátrányba is kerültünk, nem adtuk fel egyik mérkőzést sem

 
 
 

A Kölyökliga 3. fordulóját szombaton a Szilágyi úti műfüves pályánkon rendeztük meg. A gyerekek az esős időben mérték össze erejüket és tudásukat a Dabas-Gyón, a DVSC és az Ikarus csapatával.
 

 "„Mindhárom mérkőzésen a valós tudásunknál sajnos kevesebbett mutattunk, meggyőződésem, hogy a csapat és a játékosok egyénileg is ennél jobb teljesítményre képesek.” - mondta Blaumann János edző. Hozzátette: „Pozitív volt azonban a küzdőszellemünk: akkor sem adtuk fel egyik mérkőzést sem, amikor hátrányba kerültünk, nem estünk szét, végig volt tartásunk. Az első mérkőzés szakmailag nehezen értékelhető, a 7:0 eredmény dícséretes volt ugyan,  de ellenfelünk gyengébb képességűnek mondható.

A DVSC nálunk nagyobb játékerőt képvisel, de azért szervezettebb, és főleg bátrabb játékot vártam a csapattól. Több tudatosságot a védekezésben, és nagyobb arányú labdabirtoklást, kevesebb kapkodást - így esély lett volna szorosabb mérkőzést játszani. A motiváció itt is rendben volt. 

Az Ikarus ellen győzni kellett volna, azonban úgy alakult a mérkőzés, hogy a döntetlennek is örülni kellett. Azt gondolom, az ellenfél kiemelkedő képességű, extra játékosával szemben egyelőre nem vagyunk hatékonyak.  

Szólni kell a kapusteljesítményről is. Látható volt, hogy egy 9 éves kapus nem tud végigkoncentrálni több mint két órát, ezért vétett az utolsó  mérkőzésen, de kiemelném, hogy a hibákon kívül több bravúros védése is volt, és  Zsombi hetek óta  a csapatunk egyik legjobb játékosa .” - értékelte a tornát Blaumann János. 


 Résztvevő játékosok: Petroff Zsombor, Balázs Olivér, Farkas Endre,
 Pámer Patrik, Emmer Simon, Köves Balázs, Rojas Ramon, Baráth Botond,
 Ilyés Bence, Horváth Alexander.

Mérkőzések:
UTE - Dabas-Gyón 7:0 (3:0) G: Emmer S. 3, Balázs O., Köves B., Horváth
A., Ilyés B.


UTE - DVSC 3:5 (2:4) G: Ilyés B., Balázs O., öngól

UTE - Ikarus 2:2 (1:2) G: Ilyés B., Balázs O.

 

 

 

UTE/Fotó/BG