Dátum: 2024 március 28. (csütörtök) | Gedeon, Johanna

hírek

Üveges Szabolcs és Nagy Patrik is az Újpest FC játékosa!

Szezonok szakosztály 2011-06-21 Megtekintések száma: 3065

Az Újpest FC ma megállapodott Üveges Szabolccsal és Nagy Patrikkal – előbbi játékossal három, míg utóbbival pedig négy éves szerződésben állapodott meg az Újpest FC. A két tehetséges, 20 éves játékos el is utazik csapatunk soproni edzőtáborába.

Az Újpest FC ma megállapodott Üveges Szabolccsal és Nagy Patrikkal – előbbi játékossal három, míg utóbbival pedig négy éves szerződésben állapodott meg az Újpest FC. A két tehetséges, 20 éves játékos el is utazik csapatunk soproni edzőtáborába.

 

Üveges Szabolcs 1991. április 29-én, Miskolcon született. A Diósgyőrtől 2005 nyarán az Újpesthez igazolt hátvéd és védekező középpályás poszton egyaránt bevethető.
 
A 187 cm magas és 78 kg súlyú futballista 2005 nyarától 2008 decemberéig már volt az Újpest FC labdarúgója, de felnőtt bajnoki mérkőzésen még nem szerepelt csapatunkban, a Ligakupában viszont többször is lehetőséghez jutott.
 
Egy emlékezetes pillanatára mégis jól emlékezhetünk, amikor a Bőcs elleni Magyar Kupa-mérkőzésen (7-0) a 38. percben bombagólt ragasztott a bőcsi kapuba.
 
Két és fél évvel ezelőtt, 2009 januárjában, 17 éves korában az olasz AC Parma szerződtette Újpestről. A 2010/2011. évi idényben 8-szor lépett pályára és egy gólt szerzett az AC Parma második csapatában.
 
Nagy Patrik 1991.02.16-án, Győrben született, 176 cm magas, 67 kg súlyú 20 éves középpályás. A Győri ETO nevelése, 13 éves koráig szerepelt a győri klub korosztályos együtteseiben. 2004-ben az osztrák Rapid Wien szerződtette, ifistaként osztrák bajnokcsapat tagja (2008).
 
2009-ben debütált a felnőttekénél, a bécsiek második csapatába került, ahol 12 bajnoki mérkőzésen 2 gólt szerzett.
 
2010-ben a Ferencvároshoz igazolt. A fővárosi zöld-fehéreknél ősszel kétszer jutott szóhoz a második csapat NB II-es bajnokiján. 2011. februárjában a Vasashoz szerződött.
 
A piros-kékeknél egy mérkőzésen szerepelt, a Paks-Vasas NB I-es bajnoki találkozón bemutatkozott a Monicomp Ligában.
 
Az Újpest FC-nél a múlt héten próbajátékon vett részt, és gólt is szerzett a Balatonszepezd ellen 21-2-re megnyert hírverő meccsen.