Dátum: 2025 szeptember 13. (szombat) | Kornél
UTE Labdarúgó Akadémia sikerek a Kölyökligában!
Véget ért a 2015-2016-os szezon az ország legrangosabb, gyerekeknek kiírt bajnokságában. Idén minden korosztályban több mint 30 csapat versenyzett a Kölyökligában, többek között a DVSC, az FTC, a Honvéd, az MTK, a Hírös Ép-Kecskemét, a KTE Kecskemét, az Eger, a Mezőkövesd és a Vasas. Az őszi, keleti-nyugati bajnokság után tavasszal alsó és felsőházzal folytatódott az erőpróba, az év első felében elért eredmények alapján. Fontosnak tartottuk, hogy játékosaink fejlődése érdekében a felsőházban szerepeljenek az együtteseink, hogy hétről hétre a legjobb ellenfelekkel tudjanak játszani. Büszkék lehettünk, hogy azok után, hogy tavaly egyik csapatunk sem volt az „elitben”, idén mindegyikük a felsőházban várta a tavaszi rajtot.
„Játékosaink bebizonyították, hogy bárkivel felveszik a versenyt. Mindegyik korosztályban az UTE stílusnak megfelelően, fölényben játszottunk a meccseink nagy részében. Ötletes, kreatív, labdabirtoklásra alapuló, támadó focira törekedtünk, fordulóról fordulóra.” - értékelte az évet Moskovits Gábor, a gyermekszekció szakmai vezetője.
U8:
2008-as születésű csapatunk az előkelő 3. helyen végzett, mindössze egy ponttal maradva le a második helyről. A bajnokság során messze a legkevesebb gólt kaptuk. 15 mérkőzésből 11-et sikerült megnyerni, és egy döntetlen mellett csak 3 vereséget szenvedtünk el. BUDAPEST LEGJOBB CSAPATAKÉNT végeztünk.
A bajnokság legjobb UTE játékosa Zsarnowszki Kristóf lett, de Székely Peti és Debreczeni-Droppán Ákos is kiemelkedő teljesítményt nyújtott a csapatban.
U9:
2007-es együttesünk a tavalyi utolsó előtti helyről a 4. helyre lépett előre. A dobogó ugyancsak három pontra volt. Kilenc győzelem mellett két döntetlen és négy vereség áll a csapat neve után. Az U9 szintén BUDAPEST LEGJOBB CSAPATA lett. A legjobbnak választott UTE játékos, Dohány Máté mellett Mukai Yukumo és Urbán Martin is nagyszerű szezont tudhat maga mögött.
U10:
A 2006-os gyerekek az 5. helyen végeztek. Az U9-hez hasonlóan kilenc győzelemmel, két döntetlennel, és négy vereséggel zártak.
A legjobbnak Balázs Olivért választották, aki mellett Petroff Zsombor és Ilyés Bence is jól teljesített.