Dátum: 2025 szeptember 13. (szombat) | Kornél
Tornabeszámoló: U9
„Csapatunk az elmúlt két hétben két rendkívül színvonalas tornán vett részt Szekszárdon és Nyírbátorban. A szekszárdi tornán öt NB1-es klub utánpótlás-csapatával és a házigazda Szekszárddal mértük össze tudásunkat. Minden mérkőzésen törekedtünk a kezdeményező, szép játékra. A mérkőzések nagy részében sikerült is dominálnunk ellenfeleink ellen.
A szekszárdi torna után egy rangos és jól szervezett két napos rendezvényen vettünk részt Nyírbátorban, és IV. helyen végeztünk”- mondta Moskovits Gábor edző, majd hozzátette: - „A torna folyamán elég hullámzó volt a csapat teljesítménye, és így a játéka is. Az MTK ellen például hatalmas fölénnyel játszottunk, és a kimagasló teljesítménnyel akár nagyarányú győzelmet is szerezhettünk volna, ezzel szemben a Videoton együttese teljesen megérdemelten vert meg minket 3-0-ra.
A Debrecent és a Videotont leszámítva mindenki ellen dominálni tudtunk a játszmák során, ami mutatja csapatunk fejlődését. Ez azonban még nem sokszor mutatkozik a mérkőzések végkimenetelében: sokat birtokoljuk a labdát, többet, mint ellenfél és így építjük ki a helyzeteket, tehát a mutatott játékunkon jól láthatóvá válik. Összességében a 4. helyet reálisnak tartom.
II. Horfer Serleg Kupa, Szekszárd
Mérkőzések eredményei:
UTE-Videoton 1-1 Gólszerző: Kovácsi Bence
UTE-Szekszárd 3-0 Gólszerző: Kovácsi Bence II , Cross Dániel
UTE-FTC 1-1 Gólszerző: Mukai Yukumo
UTE-Paks 2-0 Gólszerző: Mukai Yukumo,Szakál Ahmed
MTK-UTE 1-0
Legjobb UTE Játékos: Szakál Ahmed
A tornán résztvevő gyerekek:
Kis Patrik |
Dohány Máté |
Szakál Ahmed |
Cross Dániel |
Borsos Bence |
Mukai Yukumo |
Kovácsi Bence |
Staudinger Zsombor |
MTK |
(2-0) |
győzelem |
Dohány,Yukumo |
Videoton |
(0-3) |
vereség |
|
Ftc |
(2-2) |
döntetlen |
Dohány,Yukumo |
Aranysárkány |
(0-0) |
döntetlen |
|
DVSC-DLA |
(2-1) |
vereség |
Dohány |
Borsod Volán |
(0-0) |
döntetlen |
|
Bozsik Akadémia |
(2-0) |
győzelem |
Yukumo,Staudinger |
UTE Labdarúgó Akadémia