Dátum: 2025 szeptember 14. (vasárnap) | Szeréna

hírek

Több mint száz gól

Szezonok szakosztály 2015-11-20 Megtekintések száma: 2557

Több mint száz gól

Simek Péter, U17-es csapatunk edzője értékelte a félszezont a századik gól után. Elmondta, hogyan biztosítja a csapat előrelépését és fejlődését.

Értékelnéd a mérkőzést? Ez volt az utolsó előtti ebben az őszi szezonban, megvolt a 100. gól, hogyan tovább?

Salgótarján volt az ellenfél. Sima győzelmet arattunk. Azt gondolom, nem volt óriási ellenállás, de köszönet az ellenfélnek, hogy eljött, és így is kiálltak ellenünk, pedig egy emberrel kevesebben voltak. A mi csapatunk elég tartalékos volt az előző mérkőzésekhez képest, nálunk is sok a sérült és a beteg. Ahogy ezt a taktikai megbeszélésen is elmondtam, az egész keretünk jó és erős, így egy-egy ember kiesése nem okoz problémát. Ezt a mai mérkőzésen is bizonyították, és ez büszkeséggel tölt el: mind a hozzáállással, mind a játékkal maximálisan elégedett vagyok. Az eredmény 19-0 lett- erre nehéz bármit is mondani! A mérkőzés viszont nagyon jó volt arra, hogy a támadójátékot gyakorolhassuk. Természetesen a fejlődésünket és előrelépésünket nem az ilyen erősségű mérkőzések szolgálják, nem ezek viszik előre, de le kell játszani! Hét közben szervezünk az U17-es korosztálynak erősebb csapatokkal, vagy felnőttekkel edzőmérkőzéseket (általában szerdánként), hogy fejlődjünk, és előre lépjünk. A bajnokságban 100 fölött vagyunk a rúgott gólokban. Ehhez az eredményhez annyit tennék csak hozzá, hogy az a legkevésbé érdekes, hogy mennyit rúgtunk – sokkal inkább számít az, hogy hogyan. Szép, kidolgozott akciókból értük el őket, és ez az, ami elégedetté tesz engem mint edzőt. Megyünk tovább, van még egy mérkőzésünk Gödöllővel, és szeretnénk veretlenül befejezni az őszi szezont.

UTE/Fotó/BG

Mit látsz: egy-egy erősebb ellenféllel hogyan játszik a csapatod?

Igen, ez egy nagyon jó kérdés. Mondtam a fiúknak, hogy az egy dolog, hogyan játszunk egy gyengébb bajnokságban, hogy ott  kitűnünk – ezt már mondhatjuk mindenféle nagyképűség nélkül. Ilyenkor azonban felmerül bennünk az a kérdés, hogy azok a hibák, amiket esetleg itt elkövetünk - mert vannak hibák, mint például a dekoncentrációból adódó helyzetkihagyás - egy erősebb csapat ellen felerősödnek-e, vagy nem? Nagyon nagy meglepetés volt számomra, és szembetűnő, hogy egy felnőtt, vagy egy erősebb társaság ellen a fiúk duplán motiváltak: sokkal jobban koncentrálnak, odafigyelnek.  Nagyon jó volt nézni most szerdán is a csapat játékát, mert rá voltak kényszerítve az erősebb koncentrációra, és ez sikerült. Nem azt mondom, hogy nem voltak hibák, természetesen voltak, de általánosságban: kiegyensúlyozott volt a küzdelem. Ezek a játéklehetőségek azért fontosak nekünk, hogy fejben is tovább tudjunk lépni, és mind a védelem helytállása, mind a támadó játékunk - a gyors vissza passzok, szélek indítása, kevés érintős játék - megmutatta, hogy egy felnőtt csapat ellen is tudtunk helyzeteket kidolgozni. Mondom ezt úgy, hogy most szerdán kikaptunk 2-0-ra. Nem tudnám azonban sem védelmet, sem a támadó játékot különválasztani és értékelni, hiszen mind a kettő jó működik a pályán.

Az lenne az igazi erőpróba, ha NBI-es csapat ellen is játszhatnánk. Van-e erre lehetőség a jövőben?  

A HLSZ egy téli utánpótlás torna.  Ez azt jelenti, hogy NBI-es és NBII-es csapatok össze lesznek sorsolva, ami egy megfelelő erőfelmérő lehet. Már le van kötve, hogy a szezon végén, vagy januárban a Vasassal és az MTK-val játszunk edzőmérkőzést, és külföldi csapatoktól is kaptunk felkérést: Szerbiából és a Felvidékről jelezték, hogy játszanának velünk. Nekik jó a játék-mentalitásuk, és ez a fejlődésünket is szolgálhatja. Látván ezt a bajnokságot, nekünk mindenképpen arra van szükségünk, hogy erős ellenfelekkel mérhessük össze az erőnket.  Az sem baj, ha ezt kétnaponta van, mert azt gondolom, ennyi idősen ezt a terhelést is bírni kell!

Visszatekintve: volt valami tanulsága ennek a szezonnak? 

Számomra, ha nem is tanulság, de egy megerősítés maga az eredmény: kimagaslunk a bajnokságban, és öröm, hogy ilyen játékosaim vannak. Azt gondolom, sikerült egy erős keretet kialakítanunk. Óriási büszkeség, hogy ebben a mi munkánk is tükröződik: nyáron indultunk, és azóta nagyot léptünk előre. Ezt a játékosaimnak köszönhetem, hiszen a  jó értelmű játékosokkal könnyebb: mi segítjük őket a fejlődésben, de ők partnerek ebben!

Nem szeretnék a félszezonból nagy konzekvenciákat levonni, de azt mondhatom: erős a csapat, mind fizikailag, mint mentálisan, és mindenhogyan. Megyünk tovább, és a célra koncentrálunk, hogy év végén bajnokok legyünk!