Dátum: 2025 szeptember 12. (péntek) | Mária
A legkisebbek is hasítottak a pályán. Nem kis hátszelet kapott Tóvizi Tamás csapata: egy pizza-ebéd várt rájuk, ha minden derbit megnyernek. Na, mi lett az eredmény?
"Az első félidőben kissé körülményesen, lassan játszottunk, ennek köszönhetően megérdemelt volt a vendég-vezetés félidőben. A szünetben sikerült rendezni a sorokat, aminek köszönhetően gyorsan szereztünk három gólt. Ám ez sem volt elég, hogy megnyugodhassunk, ugyanis az Ikarus másodjára is betalált, amivel ismét szorossá tette az eredményt. Összességében megérdemelten nyertünk, mégis hiányérzetem van a hatszor eltalált kapufa és az első félidei játék miatt." – mondta az első játszma után a kicsik edzője.
"A második mérkőzésen a jó eredményeket elérő Mészöly Focisulit sikerült legyőznünk magabiztos játékkal. Nagyarányú győzelmünk megérdemeltnek mondható. A gyerekek végig nagy kedvvel és alázattal fociztak.
A harmadik mérkőzésen azzal a csapattal játszottunk, amely eddigi 9 mérkőzéséből nyolcat megnyert. Ezért is mondható jó eredménynek, hogy magabiztos játékkal, a mérkőzést végig uralva nyertünk. Sőt, ha kicsit jobban odafigyelünk, nagyobb arányban is nyerhettünk volna. Védekezésünk jól működött, legtöbbször már az ellenfél térfelén sikerült labdát szerezni, ám támadásban néha könnyelműnek bizonyultunk.
Gratulálok a játékosoknak a remek eredményekhez, jó és fegyelmezett játékkal sikerült az ellenfeleinket megverni. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez a száz százalékos hétvége kissé drágának bizonyult, ugyanis tettem egy ígéretet a játékosoknak: ha megnyerjük mindhárom meccset, meghívom pizzázni a csapatot. De megérte és a pizza is finom volt!”
UTE – Ikarus BSE: 4:3
Gólszerzők: Földi László (2), Kiss Norbert, öngól
UTE – Mészöly Focisuli: 5:1
Gólszerzők: Kiss Norbert (2), Földi László, Németh Levente, Bordán Benedek
UTE – BKSC: 3:1
Gólszerzők: Farkas Márton (2), Kiss Norbert
Keret: Bordán Benedek, Farkas Márton, Kiss Norbert, Németh Levente, Zipszer Konrád, Földi László
Edző: Tóvizi Tamás
UTE Labdarúgó Akadémia