UTE Labdarúgó Akadémia

Nyolc éves koromban kezdtem el futballozni  Csákváron  - ez Székesfehérvár mellett van. Mi, gyerekek, összejöttünk a téren játszani. Imre bácsi ott talált rám, amikor olyan 10 éves lehettem. Ezekben az időkben még tájfutottam is. Csákvárról kerültem tizenhárom évesen  a Videotonhoz egy kiválasztóra, ahol meg is tetszett az edzőnek a játékom, és a következő héten már a  kezdő csapatban focizhattam. Szerencsésnek mondhatom  magamat, mert már 16 évesen a nagy csapattal edzhettem együtt: csak három  év telt el a korosztályos csapatban, és utána fel is kerültem a felnőttbe. Elvittek egy mátraházi edzőtáborba, és ezt követően, már a következő szezonban - 17 évesen - bemutatkoztam az NB1-ben. Így visszagondolva, nagyon gyorsan történtek körülöttem az események. 

Belső középpályás voltam. A korosztályos csapatom akkoriban nagyon jó volt, többen voltunk válogatottak, és rajtam kívül még hárman kerültek a felnőtt játékosok közé. Ifi bajnokságot  nyertünk, nagyon erős csapatunk volt! Azt azért hozzá kell tenni: akkoriban más volt a képzés Magyarországon. Lehet, hogy technikailag jók voltunk, de taktikailag és erőnlétileg messze lejjebb voltunk, mint a mostani játékosok. A korosztályos válogatott tagja voltam, 24 mérkőzésen játszottam, és 12 gólt szereztem. Ami azokból az időkből emlékezetes számomra, az a Jugoszláviában megrendezett torna. Az U17-es válogatott csapattal szerepeltünk, és én lettem a gólkirály… Több selejtezőn is részt vehettem, és ez végig kísérte a tinédzser éveimet, egészen 19 éves koromig. 

Milyen volt egészen fiatalon felkerülni a Videoton nagy csapatához?

Belecsöppentem egy olyan életbe, amire nem igazán voltam felkészülve. Egyszer csak ott vagy az első csapatban, és ha a tehetséged megvan, és van elég alázat benned a futball iránt, akkor bele tudsz rázódni a profi életbe, de készülni igazán nem tudsz rá … Viszont az igazi küzdelem akkor érkezik el, hiszen ott is kell, hogy maradjál, mert ebből a szempontból kemény világ a profik pályája. Azokban az időkben más jellege volt a küzdelemnek…

Akkoriban mik voltak a nehézségei egy játékosnak a pályája elején?

Egy hierarchia volt felépülve a csapaton belül, ami megnehezítette egy fiatal játékos beilleszkedését. Ami még egy érdekes felfogás volt akkoriban a futballisták között, hogy a fiatal játékos elveszi a “pénzüket”, ezért foggal-körömmel ragaszkodtak a kerettagságukhoz. Akkoriban ez inkább a megélhetési fociról szólt, sajnos nem a mostani fizetésekkel, így farkastörvények uralkodtak! Mára ez megváltozott, most már teljesítmény-alapú a magyar labdarúgás is. Ma, ha egy fiatal jó teljesítményt nyújt az edzéseken és a mérkőzésen, akkor meg is kapja a lehetőséget a felnőtt csapatban, hogy bizonyítson. Visszaemlékezve, szerencsére Simek Péter barátommal szinte együtt kerültünk fel az első csapatba,  és ez nagy könnyebbséget jelentett számomra. Ma is együtt dolgozhatunk - aminek kimondottan örülök - mert tehetséges edzőnek tartom. 

Tizenhét évesen kezdődött a karriered. Mi történt, hogyan építetted tovább?

Megnehezítette a kezdeti időszakot, hogy nem tudtam alapemberré válni, keveset léphettem pályára. Így elkerültem az NB2-be, három évre. Visszatekintve, ez egy hasznos időszak volt számomra, mert sok mérkőzésen játszhattam, rengeteg gólt rúgtam, így vissza tudtam magam  küzdeni az első osztályba.  Felfigyelt rám Csertői  Aurél, a Siófok FC akkori edzője. A siófoki periódus számomra egy nagyon szép időszak volt, mert remek volt a csapatszellem, és motivált játékosok között lehettem. Egy év alatt nyújtott teljesítményével szinte mindenki jó csapatba igazolt. Mi, Auréllal és pár játékossal, a Videotonba mentünk, ahol magyar kupát nyertünk, és bronzérmet szereztünk. Így visszagondolva, szerintem Csertőinél láthattam a legtöbbet az edzői szakmából, és sokat tanultam tőle.

Mi történt a Videoton után?

Külföldön próbáltam meg magam, és Görögországba mentem futballozni a Niky Volos csapatába. Ez egy következő lépcsőfok, amikor egy játékos meg tudja tapasztalni, milyen egy idegen országban, egy külföldi bajnokságban játszani, amikor semmi másra nem kell koncentrálnod, csak a futballra… az egy másik dimenzió.

Milyen a külföldi foci-mentalitás?

Abban más, hogy gyorsabb a játék, a tempó, mint a magyar bajnokságban. Azt gondolom, ma már nem hiányzik ez az iram a magyar pályákról sem, de mégis azt kell mondanom, hogy a magyar futball sokkal “rafkósabb", ezáltal játszani is nehezebb. Külföldön nyíltabb és kiolvashatóbb a játék, de aki vett már részt magyar és külföldi bajnokságban is, az nem tudja lebecsüli az itthoni játékot, mert a magyar futball is más, mint a többi. A görög futballban is több volt az "erő foci”: a fizikai erő dominált, és úgy a 70. perctől lehetett igazi futballról beszélni…

Amikor visszajöttem Görögországból, Sopronban futballoztam, majd ott megszűnt a csapat, és így kerültem ide, Újpestre. Ez egy hosszú utazás volt, de úgy éreztem, hogy haza érkeztem: egyből otthonosan éreztem  magam. Itt döntöttem el, hogy edző leszek, ha abbahagyom a focit.  Elvégeztem a Testnevelési Egyetem sport-manageri szakát és az UEFA „A” licencet. 

Ami számomra meghatározó volt a pályafutásom során, hogy rengeteg edzővel dolgoztam együtt; négy szövetségi kapitánnyal, mint Csank János, Détári Lajos, Verebes József, Urbányi István. Ez azért volt meghatározó, mert mindegyik másban volt jó, és ezáltal mindenkitől lehetet tanulni. Urbányitól, hogy más szemszögből nézte a futballt; Csank Jánostól a precizitást, Verebestől azt, ahogyan  mentálisan felkészítette a játékosait egy-egy mérkőzésre. Akitől pedig nagyon sokat tanultam, az Csertői  Aurél, akivel emellett egy olyan edző-játékos kapcsolatot lehetett kialakítani, amiben nagyon jól lehetett dolgozni, mind egyéni, mind csapat szinten. 

Milyen volt Verebes edző mentális felkészítése? 

Azt gondolom, hogy a mentális felkészítés nagyon fontos rész a játékos képzésében. Verebes edző azokat a dolgokat nagyította fel - és én is ezt vallom - ami benne van a játékosban: ha jól tud cselezni, akkor azt, és nem azt, ahogyan védekezik. Ez által egy plusz motivációt és önbizalmat kapott a fiatal - viszont soha nem mondott irreális dolgokat.  

Mérlegelted, hogy utánpótlás vagy felnőtt edző szeretnél igazán lenni?

Mindenféleképpen egy felkészült edzővé szeretnék válni, amihez - azt gondolom - hogy gyerekekkel kell kezdeni. Azt vallom, hogy a szakmai felkészültség megszerzéséhez először mindenképpen utánpótlás-edzőnek kell lenned!

Miért gondolod így?

Ahhoz, hogy megfelelő alaptudásod legyen a képzésről, ismerned kell magát a játékost. A játékossá válás utánpótláskorban dől el: gyerekkorban látod, milyen a gyerek mentalitása, látod a játék szeretetét, látod a hiányosságokat és a pluszokat, ami felnőtt korban már nem pótolható. Így mint edző már tapasztalatból fogod tudni, hogy adott korban mi az, amit még  pótolható, és mi az, ami egyáltalán nem hozható ki belőle! Ha látod a játékossá válás folyamatait, akkor ezzel a tudással felvértezve máshogyan térképezed fel a játékosaidat egy felnőtt csapatban is. A végcélban már tudod, mit kérhetsz és követelhetsz meg tőlük, és mit fogsz viszontkapni. 

Itt, Újpesten, az U14-es korosztállyal kezdtem. Sallói Dániel és Tóth Patrik voltak a csapatomban, akik már elérték az NB1-et. Utána egyre feljebb, az U17, U19-es korosztálynál dolgoztam.  Az edzői siker számomra a játékosaim révbe érése, ahogy láttam ezt Murka Benedeknél, Tóth Barnánál, Gubacsi Zolinál. Hozzá tudtam tenni a sikerükhöz. Ha pedig az eredményeket nézzük, akkor tavaly fél-szezonig vittem az U21-es csapatot, és ott harmadik helyen zártunk az NB1-es bajnokságban. Idén pedig az U19-es korosztállyal elsőként fordultunk az NB2-ben. 

Edzőként mi jellemző rád, amikor megkapsz egy csapatot?

Az elején csak figyelek. Megnézem őket, hogy mi jellemző rájuk, kik azok közülük, akik befolyásolják a játékot, és mi a sajátossága a csapatnak. Utána ismertetem velük az elvárásaimat, hogy mit szeretnék tőlük az edzésen. Úgy gondolom, hogy nálam  nagyon  magasan  van a szint. Nem azért, mintha annyira szigorú lennék, hanem mert tudom, hogy mire szeretném  felkészíteni őket, és ennek rendelek alá mindent az edzéseken és a mérkőzéseken. Az elvárásaimat viszont csak úgy tudják megvalósítani, ha koncentrálnak, és készülnek minden edzésre.

Mi az edzői elved?

Számomra a legfontosabb a játékos – hogy ami benne van, azt ki tudja hozni magából, és ehhez olyan segítséget nyújtsak, amivel el tudja érni a céljait. 

Tudnál példát mondani?

Mondjuk, ha egy jó belső középpályás sok labdát elveszít játék közben, és én észreveszem, hogy csak az átvételek szögét kell kijavítani, és akkor teljesen megváltozhat a játéka. Sok „jelentéktelennek tűnő” hiba nagyban befolyásolhatja egy játékos teljesítményét, és ezt kell észrevenni! Nem attól jó vagy jobb egy edző, hogy mi van a fejében, hanem, hogy gyakorlatban mit ad át a játékosainak. Ez egy fontos különbség!

Ehhez ad még többletet a csapat és a csapatszellem, amiben az egyének elérik a céljaikat. Mivel ez egy csapatsport, ezért nagyon fontos a csapatszellem, és minél jobb a csapat, annál inkább ki tudja hozni az egyéniségeket - azokat az egyéniségeket, akik majd első osztályú futballistákká válnak. A csapat felerősíti az egyént. 

Mi az a játékstílus, amit ti képviseltek itt az UTE-ban?

A mi szakmai igazgatónk Fórián Zsolt, aki szerintem az egyik legfelkészültebb szakember Magyarországon. Tiszta elképzelései vannak, ő határozza meg a stílusunkat. Komoly célokat vázolt fel, amikor ide jött, hogy mit szeretne látni a csapatoknál, és nekünk edzőknek mi a feladatunk. Ehhez kaptunk egy videó tárat, ami rengeteg gyakorlatot és edzést tartalmaz. Emellett  periodizáció alapján készülünk. A heti két edzői értekezletünk is arról szól, hogy miben kell fejlődnünk, és  mik azok a gyakorlatok, amik felerősítik a stílusunkat. Ezeknek a céloknak az érdekében dolgozunk, és remélhetőleg ez a munka meg fog  jelenni majd a játékunkban is. De, azt gondolom, hogy ez egy folyamat: idő és türelem kell hozzá, mire realizálódik ez eredmény, és természetesen rengeteg munka… 

Az viszont fontos számunkra, hogy az egyéniségek megmaradjanak egyéniségeknek – mert, ahogy mondtam  is, a csapat az a táptalaj, ahonnan az egyéniségek kinőnek. Ezért nem jó elv az, ha elnyomjuk az egyéniséget a csapat érdekében. Meg kell találni azt az összhangot, ami fenntartja az egyensúlyt. Ez a munka most teljesen adott az UTE-ben, és maximálisan támogatva vagyunk.

Megnéztem visszamenőleg a statisztikákat a volt játékosaimról. Azok, akik kinőttek innen az utánpótlásból, és felnőtt csapatban folytatták a pályafutásukat, nagyon kitartóak voltak, és ez az eredményeikben is megmutatkozott. Céltudatosak voltak, és mindent megtettek azért, hogy futballisták legyenek. Meggyőződésem, hogy az edzések nem elegendőek, ahhoz, hogy elérjék a céljaikat, többet kell tenni érte!

Neked személy szerint van példaképed?

Nekem mindig Zidane volt a példaképem, és az ő cseleit utánoztam. Minden mérkőzését megnéztem, és ma is Real Madrid rajongó vagyok. Nagyon szeretem az olasz bajnokságot is, az olasz focit, és igazából mindent, ami olasz...