Edzői értékelés: |
Nem jó előjelekkel készülődtünk a mérkőzésre: nagyon sok hiányzó volt és még az U15B csapatába is 2 játékost kellett feladnunk. Sajnos az 5. percben már 2-0 volt az eredmény az ellenfél javára, bár a kispadról az egyik lesnek tűnt, a másik előtt pedig látványosan szabálytalankodott az ellenfél. Rendeztük a sorokat, nagy erőket mozgósítottunk, hogy visszajöjjünk a mérkőzésbe. Ez Szuhai Lázár által kiharcolt és Sós Roland révén értékesített büntetőből sikerült is. Nagy nyomás alá helyeztük ellenfelünket, de a szünetig nem sikerült egyenlíteni.
A fordulás után egy hosszú indítást követően ismét gólt kaptunk, de egy szabadrúgást követően Sós Roland jól érkezett a kapu elé és ismét szépített. Ismét helyzetbe került, de kimaradt, ellenfelünk két nagy hiba után 3 góllal elhúzott. Czafit Bence szép góljával szépítettünk, de hiába volt több lehetőségünk, több gólt már em sikerült szereznünk. A csapat a küzdésért megérdemli a dicséretet, sokkal jobban játszott ellenfelénél, mégis vesztesként kellett levonulnunk. Kár érte, több volt benne.
|