Megalakult a Szusza Ferenc Bizottság
Kétforduló pályázat útján választjuk ki a legenda szobrának elkészítőjét.Szusza Ferenc szobrának ügye a célegyenesbe érkezett! Szerda este megalakult a Szusza Ferenc Bizottság, amelynek feladata lesz a szurkolók és támogatók által összegyűjtött összegből, valamint – ha szükséges – további forrásokból rendelkezésre álló összegből a Szusza Ferenc Szobor elkészítésének és elhelyezésének koordinálása.

Mint ismeretes: Szusza Ferenc Emlékművének elkészítésére jelenleg mintegy 5,7 millió forint áll rendelkezésre az UVB Szurkolói Egyesület számláján. A IV. kerület képviselő-testülete a polgármester előterjesztésére áprilisban döntött arról, hogy legfeljebb kétmillió forinttal támogatja a szobor felállítását.
A gyűjtés jelenleg is tart, mivel az összegyűlt összeg valószínűleg még nem elegendő a szobor elkészítésének és felállításának költségeire. Éppen ezért a bizottság, az önkormányzat, az Újpest FC és – nem utolsó sorban – az UVB egyesület továbbra is számít a kerületi vállalatok és vállalkozók valamint a magánszemélyek segítségére.
A 10 tagú bizottság elnökének Wintermantel Zsoltot, Újpest polgármesterét kérték fel, aki örömmel vállalta ezt a nemes feladatot. A polgármesteren kívül a testület tagja még Várhidi Pál, Szusza Ferenc játékostársa és barátja, dr. Somos András ügyvéd, Szusza Ferenc hagyatékának kezelője, és Csehi István, az Újpest FC ügyvezető igazgatója is.
A további helyeket a gyűjtést kezdeményező és szervező UVB Szurkolói Egyesület tagjai, valamint a többi szervezett szurkolói csoportot, valamint az idősebb drukkereket képviselő tagok teszik ki.
A bizottság első ülésén a szobor elkészítésére nyílt, kétfordulós pályázat kihirdetését határozta meg, amelynek elbírálásánál a művészek újpesti kötődése külön szempont lesz. A pályázatot az újpesti művészek vezetőivel egyeztetve a lehető leghamarabb fogja kiírni a bizottság.