Dátum: 2025 szeptember 14. (vasárnap) | Szeréna

hírek

Heti mérkőzés-összefoglaló

Szezonok szakosztály 2015-11-24 Megtekintések száma: 2124
Heti mérkőzés-összefoglaló
 
 

A pénteki találkozók a Szilágyi úti műfüves pályán voltak megtartva. A salgótarjáni BTC együttesét fogadtuk a 14. fordulóban. U17-es csapatunk 19-0-ra verte a vendéget, az U19-es korosztály 10-0-ra.

"Nagy arányú győzelmet arattunk, de amit igazán kiemelnék, hogy a bajnokság végén ugyanolyan motiváltan játszunk, mint amikor elkezdtük azt. Egy hét van még hátra, és mindenképpen jó eredménnyel szeretnénk zárni az őszi szezont. Az utolsó fordulók azt mutatják, hogy sokat fejlődött a csapat, és úgy érzem, jó úton haladunk: a játékosaim is kezdenek reagálni az elvárásainkra.” -Mondta Györök Tamás vezetőedző.

A szombati mérkőzéseket Gál Csaba csapata, az U14-es kiemelt korosztály nyitotta meg. A Bánka Kristóf Sportközpontban a Győri ETO korosztályos csapatával vívott igen szoros mérkőzést. Az eredmény 1-1. 

A következő játszmát az U15-ös csapat játszotta a vendég ETO U15-ös együttesével, amit Szél József vezetőedző így értékelt: "Összességében meg vagyok elégedve a csapat teljesítményével. Sokat fejlődtünk a támadások felépítésében, a labdakihozatalban, a labdabirtoklásban. Nagyon pozitív volt számomra, hogy a pontrúgásaink tökéletesek voltak, igazi csapatmunka volt. Kiemelném Mógor Dominik, Kasza Balázs és Bon Marcell teljesítményét. Egy jó erőkből álló Győr ellen sikerült a hárompontot megszereznünk, ami nem csak játékban, de eredményben is szép teljesítmény volt: 4-2-es győzelem!”

A vasárnapi mérkőzések eredménye:

Az U14-es együttes az SEMTK otthonában mérte össze erejét ellenfelével. A hazaiban játszók javára billent a mérleg. Az eredmény 2-0. 

U16-os és U18-as csapatunk Komáromba utazott, ahol a fiatalabbaknak sikerült a hárompontot elhozniuk. A mérkőzés eredménye 1-3. Góllövők: Dinnyés Olivér 37’, 39’, és Kovács Árpád Csaba 50’.

Az U18-as korosztály ezen a fordulón nem szerzett pontot: az eredmény 2-0 a hazaiak javára.

 

 

UTE/Fotó/BG