UTE Labdarúgó Akadémia

Fanatikusan szeretem a focit

Fanatikusan szeretem a focit

“Igyekszem átragasztani rájuk a habitusommal, a fanatizmusommal a mindenáron győzni akarást.  Próbálom tűzben tartani őket még akkor is, ha hátrányban vagyunk, hogy lássák: mindegy, hogy mennyi idő van még hátra…”- Interjú Polyák Attilával, az UTE U12-13-as szakosztály vezetőjével.

Pont itt történt, a Bánka Krisróf Sportcentrumban, ahol most is vagyunk! Sosem felejtem el. Tizennégy éves lehettem, és az Honvéd ellen játszottunk. A kapus-kirúgást kezeltem le a félpályánál, a körívről emeltem át az ellenfél kapusát, rúgtam egy gólt, és győztünk… talán erre emlékszem a legtisztábban. Természetesen nagyon sok tornán vettem részt az ifjúsági évek alatt, sokszor játszottunk külföldiekkel, német, olasz és francia élvonalbeli csapatokkal. Ezekről is szép emlékeim vannak.

Milyen poszton játszottál? 

Mindig támadó középpályás voltam.

A lehetőségeim nagyon leszűkültek, amikor újra és újra vezetőség- és tulajdonosváltás történt. Tizennégy éves voltam, amikor az EURO LIZING jött át a Vasastól, és hozta a Vasas-játékosokat. Pont akkor vonta össze a korosztályokat az MLSZ is, tehát a két angyalföldi és a két újpesti korosztályból lett egy. Így kerültem be a 62 játékos közül a 22-be - 22.-nek. Amikor 16 éves lettem, kölcsönadtak egy Budapest Bajnokságban játszó felnőtt csapatnak. Ezt az időszakot most is hasznosnak tartom, mert tizenhat évesen a Vízművek felnőtt csapatában játszhattam. Amikor visszajöttem, tizenhét évesen, újabb vezetőségcsere történt: az MTK vezetősége vette át az utánpótlás-nevelést itt, Újpesten. Újabb játékosok, edzők érkeztek. Ekkor kerültem át az Újpest Junior csapatba, ami az újpesti felnőtt csapat junior együttese. Ezután Újpest Fót csapatához kerültem egy évre, és onnan játszottam fel az NBII-e: ekkor voltam 18 éves, és úgy döntöttem, felvételizek a Testnevelési Főiskolára…

Mi történt, hogy mégsem a profi pályán-maradás mellett döntöttél?

Tisztában voltam azzal, hogy nem mindenki lép a profi pályára. Fontosabbnak éreztem, hogy elmenjek tanulni, még akkor is, ha ez lesz a legmagasabb szint, amit labdarúgóként elértem… A tanulás mellett döntöttem tehát. Lehetséges, hogy küzdhettem volna azért, hogy fentebb kerüljek, de azt gondolom, hogy mindegy milyen szinten futballozom, a foci az életem, lényegtelen, hogy edzőként, vagy játékosként - számomra az a fontos, hogy ezzel telnek a mindennapjaim.

Nappali tagozatra jártam. A Testnevelési Főiskola nem engedte, hogy az NBII-es bajnokságban szerepeljek, csak az NBI-ek játszhattak profi szinten. Át kellett igazolnom a főiskola csapatához. Éppen jókor érkeztem, mert rosszul álltak a bajnokságban. Sikeres évek voltak, sok gólt rúgtam. Elértük a második helyett a bajnokságban. Természetesen ez már nem volt akkora kihívás számomra, mint a felnőtt NBII. 

Amikor befejeztem az Egyetemet, már huszonkét éves voltam. Játszottam még egy évet Ausztriában, majd hazajöttem. Huszonhárom évesen kezdtem az edzői pályát, először személyi edzőként, majd labdarúgó edzőként itt, az UTE-nél. 

Melyik korosztállyal foglalkozol?

Testnevelő tanári diplomám lett. A fő szakmai irányom az, hogy nyolc-kilenc évesen veszem át a játékosokat, és három évig vannak nálam. Igyekszem megtanítani nekik mindazt, amit én tudok. Ez a harmadik ciklusom itt az Újpestnél.

Ha megkapsz egy csapatot, merrefelé terelgeted? Szerinted mi vagy ki egy csapat lelke, ami-aki élteti: az edző, a jó játékosok, a taktika, vagy a labdarúgás ismerete? 

Ilyenkor, nyolc-kilenc éves korban az edzőnek példaképpé kell válnia, mert akkor a gyerekek örömmel végzik el a feladatokat, ami számunkra a legfontosabb. Ahhoz, hogy példaképpé váljunk, megfelelő példát kell mutatnunk. Nemcsak azért szállunk be mi is a játékba, mert unatkozunk, vagy fázunk a pálya szélén, hanem azért, mert így látják a mozgásunkat, és a mindenáron győzni akarás átragad a srácokra. Ez az összes szónál többet ér, hiszen majdnem minden gyerek vizuális: a bemutatott és látott dolgokat hamarabb sajátítja el. Ami még nagyon fontos: a játék szeretetének átadása.

Most 12 éves gyerekekkel foglalkozol, akik U13 korosztály, és az NBII U14-es bajnokságában szerepelnek. Kint voltam a Vác elleni mérkőzéseteken. Sajnos nem láttam az utolsó félidőt, de a tabellát böngészve megörültem annak, hogy behoztátok a hátrányotokat. Azon gondolkodtam, vajon mit mondott a csapatnak az edzőjük, hogy így teljesítettek?

Az idén nem először fordul elő, hogy hátrányból fordítunk. Ennek sok összetevője van. Nem is az a fontos, hogy mit mond az edző. Ha egy erősebb ellenféllel áll szemben a csapat, és ezt ő tudja, akkor sokszor önkéntelenül érezteti velük. Nagyon figyelek erre, hogy ne észleljék semmiből, hogy ez egy nehezebb mérkőzés lesz, hanem igyekszem átragasztani rájuk a habitusommal, a fanatizmusommal a mindenáron győzni akarást.  Próbálom tűzben tartani őket még akkor is, ha hátrányban vagyunk, hogy lássák: mindegy, hogy mennyi idő van még hátra, ennek még lehet fordított az eredménye.  Talán ez lehetett az oka annak, amit említettél. Ez a mentális része. A csapatom most nem csak mentálisan, de fizikálisan is rendben van.  Minden edzésünk mérkőzés-szituációkra, és mérkőzés intenzitása épül, hogy ne félgőzzel, ne is háromnegyed gőzzel küzdjenek, hanem próbálom a száz százalékot hozni velük, mintha a váci mérkőzés lenne, és az utolsó percekben lennénk - bár most edzés szituáció van, de mégis nagy az iram. Ezért nem okoz nekik gondot akár az utolsó percekben, nyomás alatt is maximálisan teljesíteni. Erre igyekszünk odafigyelni.

A te elved az, hogy a mérkőzés utolsó percéig is a száz százalékot kell adni…

Igen, de ahhoz, hogy ezt meg tudják tenni, fontos, hogy minden edzésen kevés legyen a holtidő: annak a kilencven percnek, amit a gyerekkel töltök, minden másodperce hasznos legyen, mert így tudnak felkészülni a mérkőzésre. Amit hozzátennék, hogy rengeteg inger éri őket egy mérkőzésen, és ezt próbálom szimulálni az edzésen is.

A mai labdarúgás nagyon sokat lépett előre, és nekünk edzőknek ehhez alkalmazkodni kell. Ma már a játékosok gyorsak, koordináltak. Ám nem csak azáltal lesz gyors a játékos, hogy koordinációs gyakorlatokat végeztetünk vele, meg gyorsaságot fejlesztünk, mert ez mind más-más szegmens. Az egy dolog, hogy gyors a játékos, de attól lesz gyors a játék, ha gyorsan dönt, technikai képességeinek tárháza pedig nagy. Komplex tehát a feladat: ha valaki nagyon gyorsan dönt, nagyon gyorsan és pontosan hajtja végre a feladatot, fizikális mutatói is megfelelőek, abból jó játékos lesz. 

Milyen célokat tűztél ki magad elé a közeli és a távoli jövőben?

Fejlődök én is, a csapataim is. Gyarapítom a tudásomat. Csak az UTE-ban tudom elképzelni magamat a jövőben. Ha valamiért váltanom kell majd, akkor biztos, hogy külföldön folytatom tovább.

Amióta az UTE-ben dolgozom, csak felfelé ível a pályám, és a körülmények is fokozatosan javulnak. A szakmai vezetés is segíti a munkánkat. Nemrég volt szerencsém külföldön is megnézni élvonalbeli klubok életét, és amikor a saját szememmel láthattam azt, hogyan dolgoznak, akkor össze tudtam hasonlítani a miénkkel: miben kell változtatni és fejlődni a jövőben. Ez adott nekem a pályámon egy újabb impulzust. 

A mi team-munkánk a 2003-as és a 2004-es születésű csapatok. Az edzői gárda nagyon jó és összetartó: mind a pályaedzők, mind az egyéni képzők. Igazán segítjük egymás munkáját, egy pillanatig sem hátráltatjuk. Nagyon jól érzem itt magam a kollégáimmal együtt a hétköznapokban.

UTE Labdarúgó Akadémia/Barbara Gabriella