EZÜSTÉREM!
U18: EZÜSTÉREM!
Átadták az érmeket U18-as együttesünknek, akik ezüstérmesek lettek! Tegnap, egy csapatvacsora mellett az Akadémia vezetője, Trakperger Árpád, és a szakmai vezető, Fórián Zsolt évzáró beszédében gratulált a csapatnak, illetve az edzőknek, Cseh Andrásnak és Juhász Péternek, az elért eredményhez.
"A bajnokságban a második helyen zártunk, megszerezve így az ezüstérmet, ami a csapat hozzáállásának köszönhető, emellett Juhász Péternek, a többi kollégának, és a vezetőség támogatásának.
Az utolsó bajnoki 29. fordulójában 6-0-ra vertük Komárom együttesét: - kezdte az értékelést a csapat edzője, Cseh András.
Mi adtuk a bajnokságban a gólkirályt is, Szebenyi János csatárunk személyében, aki ezt 49 góllal nyerte el. Kiemelném azt is, hogy mi kaptuk a legkevesebb találatot a bajnoki idényben, és ez kapusainknak is köszönhető. Összességében gratulálok a csapatnak az elért eredményhez!” - zárta az idei szezont Cseh András, vezetőedző.
U19 29 forduló: UTE-Komárom VES 6-0
Kezdő: Maczkó Zoltán (1), Bartal Kristóf (98), Mihály Dániel (11), Hámor Zsombor (23), Balla Zoltán (10), Tóth Krisztián (2), Lattes Roland (3), Varga Örs (16), Bihami Bence (13), Szebenyi János (7), Benedek Dominik (9),
Csere: Baranyi Dániel (12) 63’ Maczkó Zoltán helyett, Ubrankovics Gergő (51), Lattes Roland helyett, Varga Péter (15) 76’ Bartal Kristóf helyett, Bindics Gellért Tamás (18) 46’ Varga Örs helyett
Kispad: Cseh András vezetőedző, Juhász Péter edző
Góllövők: Benedek Dominik 9’. Szebenyi János 26’ 37’, 68’, Bihami 72’, Hámori Zsombor 85’