UTE Labdarúgó Akadémia

Ahhoz hogy valakiből labdarúgó váljon, fejben kell erősnek lennie!

Ahhoz hogy valakiből labdarúgó váljon, fejben kell erősnek lennie! 

„A támogató szülő óriási segítség: aki nem támaszt túlzott elvárásokat, hanem hagyja, hogy csak sportoljon a gyerek, és élvezze a futballt; emellett már kis korban önállóságra neveli, mert így fog tudni egyedül teljesíteni a pályán. El kell érni, hogy a belső motivációja vezesse, és ne azért jöjjön edzésre, mert elhozzák. Nekünk, edzőknek ebben az a feladatunk, hogy olyan környezetet biztosítunk számára, ahol ki tud bontakozni, mert ez az alapja a jó munkának. Erre építjük a technikai-taktikai tudást, a gyorsaságot és az agresszivitást.” Szél Józeffel az UTE labdarúgó utánpótlás U14-15 szekcióvezetőjével beszélgettünk.

Kisgyermek korom óta átjárja a labdarúgás a mindennapjaimat. Váci srác vagyok, ott születtem, ott nőttem fel és a mai napig is ott élek. A foci felé való fordulásom belülről jött. A szüleim örültek, hogy futballozom, pozitívan támogattak, bár a mérkőzéseimre nem nagyon jártak ki. A váci labdarúgó egyesülethez mentem le először focizni, ott nevelkedtem, felnőtt szinten pedig a megyei bajnokságokban játszottam. 

Mikor döntöttél úgy, hogy téged jobban érdekel a labdarúgás, mint bármi más?

Már gyerekkoromban elhatároztam, hogy én a focival akarok foglalkozni. Mindent magamnak és egyedül kellett felépítenem, nem voltak támaszok körülöttem. Engem az motivált, hogy hogyan lehetne ezt jobban csinálni; ha én edző lennék, mi-mindent tennék másként. Az első időkben saját magam és elképzeléseim szerint alakítottam a pályafutásomat…

Rúgtad a bőrt a megyei csapatban, de hogyan történt, hogy edzővé lettél?

Már nagyon fiatalon - tizennyolc éves koromban - edzővé váltam, egy ötöd osztályú csapat serdülő korosztályát irányítottam. Innen egy év múlva kerültem a Vác NB I-es utánpótlás nevelő egyesületéhez. Ekkor voltam 19 éves. Ennek nincs különösebb története, felkértek, és én elfogadtam…

Talán látták rajtam az ambíciót, hogy jól bánok a gyerekekkel, lelkes és fiatal vagyok.

1997-től dolgoztam itt, egészen 2013 decemberéig. Mindenkivel foglalkoztam tizenhat és fél év alatt, a hatévestől a tizenkilenc évesig. Akikre nagyon büszke vagyok, az a 1993-as korosztály: velük hét évig voltam folyamatosan, nyolcéves koruktól egészen a tizenöt éves korukig, és belőlük nagyon sok jó játékos nőtt ki: vannak, akik már az NB I-ben bemutatkoztak, van, aki külföldön futballozik…

Neveket mondanál nekünk?

Holman Dávid - ő a Ferencvárosban kezdett, jelen pillanatban pedig Lengyelországban, a Lech Poznanban futballozik. Szintén labdarúgó lett és már Paks város csapatának meghatározó alakja Papp Kristóf. Akire még büszke vagyok, és az NB I-ben bemutatkozott a Budapest Honvéd csapat tagjaként, az Erdei László és Lőrinczy Attila. Kiemelném még Króner Martint, aki Zalaegerszegen aktív futballista. Mindannyian voltak korosztályos válogatottak is. Nem csak egy-két év volt, amíg dolgoztam velük, hanem akár öt, hat, vagy van, akinek még több éven keresztül is az edzője voltam. Króner Martin például hét évet töltött velem. Nyugodtan mondhatom, hogy nagy hatással voltam a pályafutásukra, és büszke vagyok arra, hogy ilyen eredményeket érnek el!

Volt-e az eddigi pályafutásodban olyan periódus, ami új látásmódot adott, vagy akár csak tovább lendített az évek alatt?

Képeztem magam. Elvégeztem mindent, amit egy edzőnek akkoriban kellett vagy lehetett, de abban az időben nem voltak olyan képzések Magyarországon ahol átfogóbban tudtunk volna tanulni a játékos-képzésről. Ami igazán nagy hatással volt rám, az volt, amikor Vácra egy francia szakember, egy utánpótlásedző érkezett három hónapra. Minden napot vele tölthettem, és ez alatt egy egészen más szemléletmódot, gondolkozásmódot adott át nekem az utánpótlásképzésről, mint ami akkor jellemző volt itt Magyarországon. Nekem ez nagyon sokat segített. Olyan képzési rendszert mutatott meg, amelyben el tudtam helyezni mind a technikai, mind a taktikai, mind a fizikai edzéseket; amely nagyon nagy hangsúlyt helyezett a technikai képzésre, és rengeteg gyakorlatot mutatott nekem, amiket tudtam hasznosítani. Akkor úgy éreztem, hogy nagyon jókor jött, és nagyon sokat tudtam ebből kamatoztatni. Természetesen saját magam is tovább építettem ezt a rendszert, és sikeresen is működött Vácott. Azt gondolom, ez volt az, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az 1993-as korosztályt sikeresen tudtam felépíteni; ezért tudtak ezek a játékosok kiemelkedni, és az első osztályba vagy külföldre kerülni.

Azután jött még több irányvonal bennem. Jelentkeztem a Semmelweis Egyetem Mentálhigiénés szakára, ami még nagyobb látáskört adott nekem. Azt gondolom, fontos, hogy a gyerekek ne csak a szakmai részt kapják, hanem mentálisan is fel tudjuk őket készíteni, hogy jobban tudjuk őket támogatni, és felismerjük a pszichés vagy mentális akadályokat. Ezzel a diplomával még több pluszt tudtam adni a játékosaimnak.

2008-ban először jutottam ki Olaszországba az AC Pármához, és a nyári táborában töltöttem három hetet. Ez olyan jól sikerült, hogy azóta minden nyáron visszahívnak, minden évben kijárok oda dolgozni, mint utánpótlásedző.  A Sampdoria-nál is eltöltöttem három nyarat, az idei évben pedig a La Spezia-nal (Seria B) dolgoztam. Itt olasz gyerekeknek tartok edzéseket, és 2012-óta minden évben sikerül magyar fiatalokat is kivinni ebbe a táborba. Szerettem volna azt az érzést, ami kint van, az olasz közeget, az életritmust, és azt a légkört, hogy minden a fociról szól, minél több magyar gyereknek megmutatni. Nagyon sokat segít nekem Olaszország, és van egy rálátásom a külföldi szintre is. Ezzel a megtapasztalással látom a szinteket, a különbségeket, és azt is, hogy melyik gyerek éri el itthon a külföldi normát is.

Mik voltak a tapasztalataid Olaszországban a kinti gyerekekkel kapcsolatban?

Az olasz gyerekek, ha csak egymás között is játszanak, nem nyafognak egy-egy összecsapáskor, hiszen tudják, hogy a futball erről szól.  Azt tudom mondani, hogy kint férfias a játék és egy olasz játékvezető sokkal kevésbbé reagál egy agresszívabb mozdulatra a játékidő alatt.

Milyen módon tudjuk felismerni a jó labdarúgót már a kezdetekkor, és milyen technikai tudást kell átadni a játékosoknak a korai időszakban?

A technikai tudás egy alaptudás a labdarúgásban, de nem mindegy, hogy ezt valaki mérkőzés közben, az ellenféllel szemben is elő tudja-e hozni vagy sem. Ami nekem sikerült ez idáig, hogy olyan technikai képzést tudtam átadni a játékosaimnak, amelyet a mérkőzésen is tudtak hasznosítani. Mindezt olyan gyakorlatokon keresztül, amit elő tudtak venni a játék során, és meg tudtak valósítani. Szerintem, már tíz éves korban meg lehet mondani, hogy kiből nem lesz labdarúgó – de azt nem tudjuk megmondani, hogy kiből lesz! Ahhoz hogy valakiből labdarúgó váljon, fejben kell erősnek lennie. A jó szülői háttér is segíthet, de azok a szülők a támogatók, akik nem tesznek túlzott elvárásokat a gyerekükre, hanem hagyják, hogy csak sportoljon és élvezze a futballt. Egyvalami nagyon fontos, hogy már kiskorban önállóságra neveljék őket: tudjon egyedül teljesíteni a pályán, ahová a belső motivációja vezesse; ne azért jöjjön edzésre, mert a szülő hozza őt, hanem az a fontos, hogy olyan környezetet biztosítsunk számára, ahol tud teljesíteni, mert ez az alapja a jó munkának! Erre építjük mi, edzők, a technikai-taktikai tudást, a gyorsaságot és az agresszivitást!  

Mik voltak azok a plusz ismeretek, amiktől szélesebb lett a látóköröd a Semmelweis Egyetem elvégzése után, és hogyan hasznosítottad ezt a labdarúgásban is? Másként néztél rájuk, mintha a labdarúgás csak mint tudáshalmaz lett volna meg számodra?

Két dolgot emelnék ki. Az első az önismeret: legyek tisztában saját magammal, mert ha az én helyzetem rendben van, akkor tudok koncentrálni a gyerekekre. Ha bennem egyensúly és nyugalom van, akkor tudok velük is foglalkozni. Nagyon sok edző a benne lévő feszültséget átpakolja a gyerekre, vele kezd el kiabálni, üvöltözni, ám lehet, hogy ez nem is a gyerekről szól! A mi terheinket ne tegyük rájuk, hanem ezt külön kell választani. Ha én velük foglalkozom, akkor maximálisan rájuk koncentrálok, minden mást félre kell tennem. 

Emellett az egyetemen megtanultuk a gyereket más szemszögből nézni. Egy problémás fiatalban nem a problémát nézni, hanem megpróbálok mögé látni egy kicsit, mi lehet az oka, hogy nem úgy teljesít a pályán, ahogy tudna, és ahogyan elvárjuk tőle.  Okozhatja ezt a szülővel való rossz kapcsolata, az önbizalom hiánya, az iskolában lévő problémák, vagy bármi más is. Egyvalamit azért hozzátennék: én az edzőjük vagyok, és nem a mentálhigiénés trénerük. Kőkemény elvárásokat fektetek eléjük, nálam teljesíteniük kell! Az, hogy van ez a végzettségem, számomra nagy segítség, mert könnyebben képes vagyok felismerni a problémát, és szülői segítséget tudok kérni, illetve szakemberhez irányíthatom őket.

Felsoroltál itt az elején jó néhány játékost, akik ma már profi labdarúgók. Mit tapasztaltál az ő nevelésükben, játékos - edző kapcsolat terén? Melyik periódusban vetted őket észre? Mi volt annak jele, hogy a profik útjára fognak lépni?

Mindannyian olyan mutatókkal rendelkeztek, ami már gyermekkorukban jelezte, hogy a legjobbak között vannak. Egyeseknek azonban volt például olyan időszaka, amikor nem fejlődött és nőtt annyit, mint a csapattársai, esetleg sérülés érte, vagy el volt keseredve, hogy nem annyit játszatják a pályafutása elején. Tehát minden játékos életében vannak hullámzó periódusok. Ezért mondtam, hogy fejben kell erősnek lenni, tudni, hogy: képes vagyok végigcsinálni, hiszek és bízok magamban. De kiskorban mindegyik kiemelkedett, mindenki látta, hogy nagyon tehetségesek, és van bennük lehetőség.

Az évek elteltével megmaradt benned emlékként róluk szóló történet?

Például az, hogy Holman Dávid vagy Lőrinczy Attila mindig ragaszkodott hozzá, hogy ők rúgják a büntetőt. Azért is jutottak el profi szintre, mert győztes mentalitásúak voltak, ők akartak a legjobbak, a gólkirályok lenni. Folyamatosan nyertünk velük. Papp Kristóf és Erdei László egy győztes mentalitást hoztak a csapat életébe, ami feljogosította őket arra, hogy kiemelkedjenek, és profivá váljanak. Holman Dávid sokszor rúgott olyan gólt, amivel ő döntötte el az utolsó percben a mérkőzéseket. Többek között ezek azok a szegmensek, amelyek mutatják, hogy az ilyen típusú játékosokban van lehetőség!  

Hogyan kezdődött a kapcsolat az Újpesttel?

2013. december 31-én lejárt a szerződésem Vácott, és tizenhét év után azt mondtam: most egy picit pihenni szeretnék! Kihagytam egy félévet, és amikor nyáron hazajöttem Olaszországból,  megkeresett Trakperger Árpád, hogy a 2001-es korosztályhoz keresnek egy edzőt. Még este volt pár kérdésem, amit megbeszéltünk telefonon, és másnap már én tartottam az edzést…

Azt várják tőlem, hogy a 2001-es csapat lehetőség szerint ott legyen az NB-I-es élmezőnyben. A cél a lehető legmagasabb játékminőség elérése, amiben a fiatalok a lehető legoptimálisabban tudnak fejlődni, és így sok-sok minőségi játékost tudunk képezni. Én úgy érzem, hogy jó úton haladunk. Az elején voltak nehézségek, hiszen egy új közegbe érkeztem, de az újpesti miliő nagyon magával ragadott. Már kívülállóként is sokszor hallottam, hogy nagyon családias, baráti itt a légkör, és tényleg olyan. Velem is éreztették, pedig nekem nem lila a vérem. Egy éve vagyok itt, és szeretem ezt a közeget. A lehetőségek adottak, jó körülmények között tudunk dolgozni, és most már a szakmai munka mögött lévő háttér is (az orvosi, mentális rész, mint a  scouting hálózat) feljogosítja az Újpestet arra, hogy a legjobb akadémiák közé sorolják.

Volt-e olyan filozófia, amit egyből át tudtál venni itt Újpesten?

A tavalyi év egy nagyon szerencsés év volt számomra a csapatommal, hiszen sikeresen elértük a célunkat. Idén Fórián Zsolt játékfelfogása más, mint amit eddig alkalmaztunk. Ez sokkal inkább egy támadó szellemű futball, amit kedvelek, és szívesen adom át a gyerekeknek. Nehezebb feladat, de annál nagyobb kihívás, hogy megismertessük velük.

Mik a különbségek? Te mit látsz annak?

A legnagyobb különbség a labdabirtoklás. A tavalyi évben sokkal defenzívebb játékot játszottunk. Visszahúzódtunk a saját területünkre, és kontrákból próbáltuk feltörni a másik csapatot, ezt a fajta labdabirtoklást pedig átadtuk az ellenfélnek. Most azon van a hangsúly, hogy lehetőség szerint mi domináljunk!

Van előtted célkitűzés, amit a jövőben szeretnél elérni?

Én az Újpestben hosszútávon tervezem az ittlétemet. Szeretek itt lenni, és a célom az, hogy minél több minőségi játékost adjunk és neveljünk az újpesti futballnak, és így a magyar labdarúgásnak.

UTE/BG