Dátum: 2025 szeptember 12. (péntek) | Mária

hírek

Adok-kapok: 4-2-es győzelem!

Szezonok szakosztály 2016-10-06 Megtekintések száma: 2841

A Tungsram pályán lett megrendezve az U17-ek 6. bajnoki mérkőzése. A szolnokiak hősiesen állták csapatunk offenzíváit, majd a 19. percben, egy labdavesztésből,  az első találattal, a vendégek vezették a találkozót - egészen a 23. percig, amikor is Bíró Bence egyenlített egy szép támadás végén. Az adok-kapok a fordulás után is folytatódott, végül 4-2-es győzelmet hozott a csapat számára.

Simek Péter, az együttes edzője így látta a bajnokság 6. találkozóját: "Úgy gondolom, egy nagyon fontos győzelmet szereztünk meg. Meg vagyok elégedve a mieinkkel a megmérettetését nézve. Természetesen vannak még hibák, amiket ki kell küszöbölnünk, de ezen a találkozón minden téren felülmúltuk az ellenfelet. Bízom benne, hogy ez a játszma még nagyobb önbizalmat adott a srácoknak a folytatáshoz! Az látom, hogy kiegyensúlyozott a bajnokság, és egyik mérkőzésünk sem könnyű.”

Az bajnoki következő erőpróbáját a kaposváriak otthonában vívják játékosaink. A tabella élmezőnye egyre tömörebbnek bizonyul, a mérkőzésnek otthont adó hazaiak jelenleg az 5. helyről, míg a mieink a 9.-ről indulnak, de csak két pont választja el a két együttest. A következő játszma három pontja biztos ugrást adhat a csapatnak.

Kezdő: Becze F., Migend V., Orosházi D., Jakab S., Adorján P., Gyulay G., Mándoki L., Dinnyés O., Rutterschmid R., Bíró B., Böndi Á.

Csere: Csikós L., Tajti B., Kovács Á., Feka M., Fekete T., Filip D.

Góllövők: Bíró Bence 23’, 68’, Böndi Ádám 27’, 41’

Kispad: Simek Péter és Rácz György utánpótlás edzők

 

UTE Labdarúgó Akadémia